Dr. Pap Ildikó cikke
Az álló és elpusztult épületek láthatatlan titkai megismerésének egyik módja a régészeti feltárás. 2019-ben a Szombathelyi Egyházmegye anyagi támogatásának köszönhetően újraindulhatott a húsz évvel ezelőtt megszakadt régészeti kutatás, amely ezúttal a templombelsőre is kiterjedhetett.
Dr. Valter Ilona és P. Hajmási Erika munkájának köszönhetően már ismerjük a Szent György-templomhoz délről csatlakozó kolostor alapfalait, a falu kora Árpád-korban nyitott, és a 18. század végéig használt temetőjének 931 sírját, a Szent Jakab kápolna alatt rejtőző kora Árpád-kori templomot és a templomdomb szomszédságában álló, a Ják nemzetség által építtetett 12. századi nemesi lak, valamint 13. századi lakótorony alapfalait.
A 2021 tavaszán lezárult újabb ásatás olyan adatokkal bővítette ismereteinket, amelyek alapján kiegészíthetjük a méltán híres román kori templom történetét a múlt homályába burkolózó első évszázadok eseményeivel.
A templomdombon ma két 13. századi egyházi épületet látunk; a domb közepén álló hajdani bencés apátsági templomot és tőle nyugatra a falu középkori plébániájaként szolgáló körtemplomot. Most már biztosan állíthatjuk, hogy mindkettőnek kora Árpád-kori előzményei vannak.
Nem tudjuk, hogy a Ják nemzetség pontosan mikor költözött a nevét mindmáig őrző faluba, de a település élete legkésőbb a 11. század végén elkezdődött. Lakóházait ugyan nem ismerjük, de egy gazdasági tevékenységhez kapcsolható kemencét dr. Valter Ilona feltárt a mai apáti ház alatt. A falu temetőjét a későbbi templomdombon a 11. század folyamán nyitották meg, és a század második feléből már számos, jól datálható sír jelzi a népesség növekedését. Az első halottakat még valószínűleg pogány rítus szerint temették el, azonban – Szent István templomépítésre felszólító törvénye szellemében – már a 11. század folyamán felépítették a templomdomb közepén a falu első plébániatemplomát; egy egyhajós, egyenes szentélyzáródású egyházat. A Jákok 12. század elejére felépült első nemesi lakóháza jelzi a település rangjának emelkedését is.
Az első templom építése után a falu lakói már biztosan keresztény szellemben temetkeztek az egyházi épület köré. A legelőkelőbb helyek a szentélyhez (1. kép), az oltáriszentség helyéhez legközelebb eső területek voltak. A templomok belső terében végső nyughely létesítését az egyház az Árpád-korban még csak nagyon ritkán és csak különleges személyeknek engedélyezte. Az első jáki templom falain belül Árpád-kori temetkezést nem is találtunk, körülötte viszont sűrűn egymás mellett és fölött helyezkedtek el a falu hajdani lakóinak sírjai.
A templom szentélyéhez délről egy kora Árpád-kori fal csatlakozik, amely egy vonalba esik a 13. századi bencés kolostor egyik falával. Egyelőre nem tudunk másra gondolni, minthogy a bencés rendi szerzetesek már a Szent György-templom alapítása előtt megtelepedtek Jákon. Ima- és lakóhelyüket a 13. századi kolostor keleti szárnyának helye körül kell keresnünk, és azt feltételezzük, hogy az első, a 13. és 16. század között álló rendháznál jóval kisebb épület falait belefoglalták a későbbi kolostornégyszögbe.
Arra, hogy az első jáki templom jogállása még az Árpád-kor első évszázadaiban megváltozott, egy másik építkezés is utal. A templomhoz nyugatról egy téglalap alakú, a hajónál szélesebb alapfalú bővítményt csatlakoztattak, amely felmenő része egy karzatot is magában foglaló zömök torony lehetett. A változások arra utalnak, hogy a templom a 12. század elején a szomszédos dombon emelt téglaházban lakó Ják nemzetség magánegyháza lett. Ez a változás, valamint a regulájuk alapján imádsággal és munkával foglalkozó bencések megjelenése indokolhatta, hogy a templomdomb nyugati oldalán megépítették az új plébániatemplomot, a Szent Jakab-rotundát, amelynek papja a település lakói számára a szentségek kiszolgálását biztosította.
Az első két templom, a Szent Jakab rotunda és a toronnyal kiegészített egyhajós egyház sokáig állhatott a templomdombon. Ez idő alatt az első templom leromlott állapotú északi oldalát lebontották, majd újjáépítették olyan módon, hogy a régi északi fal mellé húztak fel egy szélesebb falat.
Ez az állapot állhatott fenn a 13. század elején, amikor Jáki Nagy Márton Isten és a Ják nemzetség dicsőségére elhatározta, hogy Szent György vértanú tiszteletére háromhajós nemzetségi monostort építtet. Az építkezés anyagi hátterét valószínűleg családja javaiból, és több ízben viselt vasi és talán zalai ispáni tisztségéből származó jövedelmeiből tudta biztosítani.
Az alapok megásására a 13. század elején, csaknem egy ütemben kerülhetett sor. Az alapfalakkal számos, az első templom körül korábban ásott sírt bolygattak meg. A háromhajós templom teljes mértékben magában foglalta az első egyházi épületet, amelyet az építkezés ideje alatt is igyekeztek használatban tartani. Elsőként a nyugati bővítményt bontották le, amely helyére a mai karzat és az északi mellékhajó oszlopsorának alapjai kerültek. A templomhajót csak az építkezés későbbi szakaszaiban, a déli pillérsor alapozási munkálatai során bonthatták el.
A déli toronyaljban még az építkezés ideje alatt, a főfalak alapozásával együtt alakították ki Jáki Nagy Márton végső nyughelyét (2. kép). Az írott források tanúsága szerint a 13. század közepe táján elhunyt nemzetségfőt kőlapokkal lefedett, szépen megépített, belülről vakolt, téglafalú sírépítményben helyezték nyugalomra. Sírját néhány évtizeddel később sajnos kirabolták, értékeit elvitték. Koponyáját elmozdítva, a sírba beszivárgott földben találtuk meg, ezért arcvonásainak hiteles rekonstrukciója elkészülhetett.
A sírépítmény alatt egy a negyvenes éveiben elhunyt, arany karikákkal díszített fejfedőben eltemetett hölgy csontjait találtuk, aki – a déli toronyaljban feltárt további kora Árpád-kori sírokban nyugvókhoz hasonlóan – vélhetően a Ják nemzetség tagja lehetett. A toronyalj 11-13. századi halottai között gyanítható rokoni kapcsolatot genetikai vizsgálat fogja megerősíteni vagy cáfolni.
A 13. századtól a 18. századig a templom későbbi kegyurai, valamint a módosabb környékbeliek is temetkeztek a templombelsőbe. Az itt feltárt összesen 123 sír csaknem fele Árpád-kori, a fennmaradóak szinte egyenlő arányban datálhatóak a későközépkorra és a koraújkorra.
Az Árpád-kornál későbbi temetkezések közül kiemelkedik két 16-17. századi magas rangú egyházi személy, minden bizonnyal jáki apát sírja. Mindkét papi személyt előkelő helyen, a főhajóban, a szentély közelében helyezték nyugalomra. Egyiküket püspöksüveggel a fején temették el, a másik, későbbi beásásokkal megbolygatott sírban pedig egy a 15. század végén készült, vörös alapszínű, gránátalma mintás, hátán valószínűleg püspökszentek ábrázolásaival díszített miseruha került elő (3. kép).
A gazdag világiakat díszes, sokszor arany- és ezüstszálakkal készített viseletben temették el. A főhajó közepén és a déli mellékszentély közelében előkelő férfiak és nők sírjai voltak. A férfiakat fémkapcsokkal ellátott, övvel összefogott mentében és dolmányban, fejükön süvegszerű fejfedővel, lábukon csizmával helyezték sírba. A nők ruháit hímzéssel vagy csipkével díszítették, fejükön főkötőt, lábukon csizmát vagy bőr cipőt viseltek. Felsőruhájukat több ízben míves bronz- vagy ezüstkapcsokkal erősítették össze. Az ékszerek közül kedveltek voltak a hajtűk és kalaptűk, a gyűrűk és a későközépkortól mindkét nemnél jellemző volt az összekulcsolt kezekre helyezett rózsafüzér sírba helyezése is.
A régészeti feltárás során napvilágra került tárgyi emlékeket és az eddigi kutatások összesített eredményeit a templom közelében tervezett látogatóközpontban készülő, a jáki templomoknak és a Ják nemzetségnek méltó emléket állító, a templomok és a település történetét is bemutató kiállítás útján szeretnénk közkinccsé tenni.
